Függtem, de lejöttem

2013. április 29., hétfő



Volt egy időszaka az életemnek, amikor úgy éreztem kell valami, hogy ne bolonduljak meg egészen. A lehető legkézenfekvőbb megoldást választottam, a gyógyszert. Remek volt, nappal tündér voltam, nem dühített semmi, és senki, éjjel aludtam akár a mormota. Csak azt nem vettem észre ebben a műnyugalomban, hogy szépen lassan rászokom a gyógyszerre, nélküle már nem tudok aranyos lenni, és az alvás sem megy.
A probléma, ami miatt elkezdtem a szedését, már régen megoldódott, de én még mindig szedtem, és fel sem merült bennem a gondolat, hogy ez így nem jó, hogy nem egészséges, hogy ezzel gyakorlatilag megmérgezem magam. 

A függés ténye sem merült fel bennem egészen addig, amíg egy beszélgetés rá nem ébresztett erre. Milyen jó, ha az embernek van olyan barátja, aki igenis ki meri mondani azt, amit mások nem, hogy nézz már magadra, mit teszel? Hiszen már régen túl vagy azon a problémán, már ezerszer el kellett volna felejtened, te meg még mindig erre hivatkozva tömöd magad a méreggel?
(emlékszem, hogy bár nyugtatót szedtem, magas lett a vérnyomásom is, és a pulzusom is rettentően sok volt, háromszor mérték meg, mert nem hitték el, hogy ennyi, és csak hosszas könyörgésre nem küldtek el további vizsgálatokra. )
Jesszus, az a pillanat úgy vágott tarkón, mint már régen semmi.
Igen, megint fel kell állnom, mert erős vagyok, mint egy viking, és meg tudom csinálni, csak kell egy mankó. Áttértem egy homeopátiás készítményre, mindössze egy doboznyit vettem belőle, ennyi időt adtam magamnak arra, hogy letegyem ezt a függőségemet is.
Nagyon nehéz volt 6 év mérgét kipucolni. Nem tudtam aludni, vagy csak nagyon nehezen, állandó fejfájás, és egyéb fizikai fájdalom gyötört, de meg akartam csinálni, mert van kiért megcsinálni.
Már nem függök, lejöttem, eszembe sem jut, hogy bedobjak egy tablettát, remekül alszom, és napközben is aranyos vagyok. :)
Ha visszamennék az időben, sosem nyúlnék a gyógyszerhez, inkább kérném szakember segítségét a probléma megoldásában. Csakhogy eddig erről azt gondoltam, ciki, meg olyan amerikás.
És hol jártál?
A pszichológusomnál voltam, és azt mondta, hogy …..
Jaj de gáz!
Pedig dehogy az, csak rossz beidegződés. Kell, hogy valaki, aki kívülről lát bennünket a szemünkbe mondja, hogy igen, ilyen és ilyen vagy, itt és itt hibáztál, de így és így meg lehet oldani.
Nem elnyomni kell a gondokat, a feszültségeket, hanem megoldani.
És van ám úgy, hogy egyedül nem megy……..

Napirend napirend napirend

2013. április 18., csütörtök



Mazsola születésével tagja lettem a kismamák népes táborának, kicsit olyan érzés volt mintha egy másik országba költöztem volna, ahol nagyjából minden ugyanúgy és egyáltalán nem úgy zajlik. 
Az egyik legnagyobb megdöbbenés abból fakadt, hogy mennyire megosztja a kismamák közösségét ez a kérdés, mármint a napirend.
Úgy érzem nem nagyon létezik arany közép út  valaki vagy betartja, vagy pedig az „ahogy esik úgy puffan” elvet vallja.  Sok tényező befolyásolhatja a döntésünket pl. bennünket hogy neveltek, mi is ezt szeretnénk e átadni vagy éppen az ellenkezőjét, számít a mi habitusunk, tűrőképességünk, és persze gyermekünk személyisége.


A mi napirendünket az első 3 hónapban Mazsola alakította ki attól a perctől kezdve, hogy hazaérkeztünk a kórházból. Svájci óra szerint működött 3 órás ritmusban evés, játék ( na jó szóval ébrenlét), alvás ismétlődéssel, éjszaka pedig 2x kelt fel. Teljes elégedettség mindenki részéről.
Aztán a 4. hónapban valaki kicserélte a kisfiamat ( na persze csak átvitt értelemben J) nem akart aludni nappal, nem evett a megszokott időben, nyűgös, fáradt, kimerült volt ő is és én is. Persze nem meghazudtolva önmagam rendesen kétségbe estem, hogy minden felborult mi lesz most. Ekkor kaptam egy könyvet ( igen hallom amit most gondol az egyik tábor híve  könyvből neveli a gyerekét pfuu ). Igen, mégpedig a kismamák által ismert vagy hírhedt (?) könyvből ( igen a könyv címe megegyezik egy film címmel amiben  Robert Redford  „ szinte értett a lovak nyelvén”).
Ebben percre pontosan le van vezetve a baba egy napja és persze a felborult rendszertől „szürke ködben” élő anyuka elkezdi azonnal e szerint nevelni kisgyermekét és kiakad ( úgy mint én ) hogy miért nem alszik 2 és fél órát a megadott időben. Aztán amikor múlnak a ködfelhők rájön a könyv lényegére. Nem az a lényeg hogy 2 és fél órát aludjon vagy pontosan másfél órát játszon hanem a sorrend és a következetesség, hogy mi után mi következik vagyis a RENDSZER. Ami legalábbis nálunk bevált, most persze mondhatják, hogy ehhez könyv kell? Nem, valóban nem azt hiszem ez a szülőben vagy benne van és így akarja csinálni vagy nem,  a könyv csak egy kis segítséget nyújt ha elakad a szülő. Ne értsék félre nem azt mondom, hogy aki nem így csinálja az nem jól neveli a gyermekét, én csak azt írom le hogy én hogyan csinálom, és persze ez nálunk sem jön össze minden nap mert ugye jön a foga, front van, megfázik, és egy kis időre borul a rendszer.
A lényeg szerintem az egészben hogyha a sorrend ugyanaz és a gyermekünk tudja hogy mikor fogjuk letenni aludni, mikor megyünk sétálni, játszótérre akkor ez valamiféle biztonságérzetet ad és nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz. Nálunk ezzel a rendszerrel nagyrészt megszűntek az altatás előtti hisztik igaz minden altatás előtt rituálék vannak, nem nagy dolgok: behúzzuk a függönyt, Anya énekel egy dalt, puszi és Mazsola bebújik az ágyba, betakargatás, Anya még egy puszit dob az ajtóból és becsukja az ajtót ( kívülről ) 
Hozzá kell tennem hogy mire ez a rendszer nagyjából kialakult 2 hónap kellett, szóval ha valaki úgy dönt hogy ezt az utat választja kérem, ne gondolja hogy két nap után minden tökéletes lesz. Akár így akár más módszer alapján neveljük gyermekünket mindenképpen sok kitartást kívánok mindenki számára.
Várom Önöket legközelebb is. T.SZ. ZS.

Tibor története

2013. április 14., vasárnap



Nah, végre beköszöntött a tavasz!!!!!

Bár annak idején a kezelőorvosom azt mondta, hogy az „átállási” évszakok (tavasz, ősz) a betegségemben (sclerosis multiplex) a legrosszabbak, most mégis nagy örömmel veszem tudomásul, hogy VÉGE a télnek. A jóslatot korábban sem érzékeltem, ilyen hosszú tél után meg amúgy sem foglalkoznék vele. Végre süt a nap is, így az ember hangulata is más. Mióta a támbotot használom, sokkal biztosabban „járom az utam”, így ez a jó idő még több „csavargásra” ösztönöz. Végre az utak sem csúsznak…
Szóval összességében: én (is!) nagyon örülök már ennek a jó időnek!!!
Tibor

Kedves Tibi!
Nagyon boldog névnapot kíván Neked a Direktdoki Csapata!


Név jelentése:
Tibur városából való férfi

Név eredete:
Latin eredetű, a Tiborc név rövidülése

Név elemzése:
A Tibor név önbizalommal és a függetlenség iránti vággyal ajándékozza meg viselőjét. Logikus, tiszta gondolkodással rendelkezik, képes sokáig egy dologra koncentrálni. Markáns személyiségének köszönhetően nagyszerű vezető válhat belőle. Igényli a függetlenséget és nem tűri ha zavarják, bár õ gyakran beleszól mások vitájába.

Csak egy kis vas, és más semmi!

2013. április 5., péntek



Több mint egy éve, hogy nem gyújtottam rá, aminek csupán egyetlen kellemetlen mellékhatásáról tudok beszámolni a sok-sok előny mellett.
Biztos nincs ez mindenkinél így, de én alapból hízékony típus vagyok, egy mélyebb szippantás a hegyi levegőből, +2 kg fel is ugrott.  Na meg nem tagadom, szeretem a finomságokat.
Szóval feljött rám némi súlyfelesleg 

Ennek ledolgozása folyamatban van, mert jobb alkalom a tavasznál nem is adódik erre, nem beszélve arról, hogy mindjárt nyár, lenge ruhák, hogy a fürdőruháról már említést se tegyek!
Nem ez az első próbálkozásom, második kisfiam születése után igen sok kilótól szabadultam meg.
Ebben volt mindenféle divatos-nem divatos diéta, különféle mozgásformák, drasztikus, és kevésbé drasztikus módszerek.
Az utolsó néhány kilónál már szó szerint vérszemet kaptam, és kizárólag főtt répán „éltem”. Egy életre tele is ettem vele magam!
Tisztában vagyok azzal, hogy életmódot kell változtatni, nem fogyókúrázni, azzal is, hogy mit szabad, mit nem szabad enni, de mi van akkor, ha mégsem megy? Ha mégsem indulnak meg lefelé azok a kilók? Pedig mi mindent megteszünk, csak azt esszük amit szabad, mozgunk, kalóriát számolunk, mert ha kevesebbet viszek be, mint amennyit elégetek akkor fogyok stb. stb.stb.
Egy nagyon kedves orvos, akinek meséltem erről a gondomról, javasolt egy vérképet. És igen! Alacsony volt a vasszintem.
Miután ez szépen beállt a normál tartományba, megindult a fogyás is.
Jelentem mínusz 6 kilónál tartok, még 10 hátra van.

Tudom, hogy sokan diétáznak, és mindenkinek megvan a maga módszere, szívből drukkolok, hogy sikerüljön elérnie minden életmódján változtatónak vagy éppen most változtatni akarónak,  a számára ideális testsúlyát.
FPZS.

A „féloldalas” család buktatói – szerintem

2013. április 4., csütörtök





Ez a téma legalább olyan izgalmas, mint a kiskamasz gyermek viszonya a szülőkhöz.
Ráadásul itt tetéződik azzal, hogy általában az élet nagy részében csak az egyik szülő „áll rendelkezésre”.


Ilyenkor mindig a saját gyerekkorom jut eszembe, nekem – szerencsére – megadatott, hogy nem csonka-családban nőttem fel. Ott volt mind a két minta a kezdetektől – kéznél. Bár ezt az értéket az akkori agyammal nem is értékeltem igazán, egyszerűen csak benne éltem. Biztosan egy teljes családban is vannak a két szülő között ütközések, hogy bizonyos esetekre hogyan reagáljanak, de ott azonnal meg is lehet ezt beszélni és a gyerekre már csak a legritkább esetben csapódik le ennek a negatív hozadéka. Mi van a különélő szülőknél? Nekem például a legnagyobb problémám a különböző életvitel és habitus (anya és apa között), a saját kislányomnál ez jól láthatóan probléma, eljön hozzám egy hétvégére, ami egy szűk két nap és nagyon nehezen akklimatizálódik. Jön is bennem ilyenkor a kérdés, hogy viszonyuljak hozzá, alkossak-e külön szabályrendszert az ittlétére vagy engedjem, hogy nálam lazíthasson? Iszonyú nehéz kérdés. Ez szörnyű lehet neki, hogy alkalmazkodnia kell két világhoz. Persze ha nálam teljes lazaság van, az sem jó, hiszen akkor vissza kell csöppennie a rendszerbe, ahol szabályok vannak. Ez pedig konfliktust teremt. Ezzel kapcsolatban minden javaslatot lelkesen fogadok.
Ami nekem a legnagyobb problémám, hogy annyira pici az idő, amit együtt tölthetek a lányommal ilyenkor, ha ebbe még el kell játszanom a szigorú szülőt és duzzogás is „kerül a programba”, akkor mennyi idő marad a jóra? Igen, a fő feladat az én életem elfogadtatása vele, hogy találja meg benne a helyét és szívesen jöjjön újra és újra, ezzel csak az a baj, hogy az én életvitelem gyökeresen eltér a számára minta életviteltől. Ezzel nem arra akarok utalni, hogy az én életem zavaros és problémás, de más, nagyon más – elsősorban az emberekhez való viszonyulásom tér el. Ha rajtam múlna a gyermekem nyitott befogadó lenne és nem elutasító és zárkózott. Igaz, gyerekkoromban én is meglepően zárkózott és félénk voltam, apám sokszor emlegeti, hogy amikor egyszer vonaton utaztunk Pestre és a kupéban az ott utazó bácsi felajánlott egy csokit nekem, én Szegedtől Kőbánya-Kispestig gyűjtöttem az erőt, hogy el merjem fogadni – na ez nem normális, mai fejjel már jól tudom.
Mit tehet az anya, hogy a közös gyerkőc lelkesebben menjen az apjához azokon a hétvégéken? Elvárható-e tőle, hogy ezzel foglalkozzon? – kérdezem én, mindenkitől. A fő baj az, hogy a szétesett család mindig sebeket hagy maga után, ami meggátolja a pozitív töltetek célba juttatását, rossz esetben a gyermek lesz az ütköző pont, ami csak növeli a lelki sérülés esélyét. Sokszor az pedig tetézi a gondot, hogy az apa vagy akár az anya új kapcsolatba kerül. Ilyenkor el kell fogadni még egy „szülőt” a gyermeknek. Érzem, hogy bonyolult és nagyon lélekre ható dolog, nem szabad kibúvót keresni és igenis keresni kell a közös nevezőt.
Ha a Kedves Olvasónak gondolata, tapasztalata van, kérem ossza meg velünk, ebben a „tantárgyban” mindig van tanulni való.


RJ

Közreműködők