Anyajegy, és atheróma

2013. május 6., hétfő



Az arcomon éktelenkedett, már nem is tudom mióta. Talán így születtem, de az biztos, hogy az ovis képeken már jól látszik. Igaz akkor még picike volt. Az utóbbi időben szép nagyra megnőtt, annyira, hogy már zavart. Mintha mindenki csak azt nézte volna. A családi fotókról leszedtem, és néztem mennyire más lenne nélküle az arcom. Barátkoztam a gondolattal, erőt gyűjtöttem a leszedetéséhez. Azt már évek óta tudtam, hogy ehhez plasztikai sebész kell. Nyilván érdemes keresgélni, és megtalálni azt az embert, akiben megbízunk, aki szimpatikus, mások is ajánlják.
Aztán ahogy az lenni szokott, kész tények elé állított az élet. K.-nak a halántékán lett egy kásadaganat (atheróma), amit a kozmetikus próbált kiszedni, de mivel gyökerestül nem tudta, így el kellett menni sebészhez, és ha már ott jártunk, akkor mindjárt megnézte az arcomat is.
Kaptunk időpontot, és április 30-án mindkettőnket megműtöttek.
Rettentően parázom minden beavatkozástól, félek a fájdalomtól, az ismeretlentől. Az, hogy ketten mentünk, hogy az orvos hihetetlenül szimpatikus volt első pillanattól kezdve, erőt, és nyugalmat adott. Mindent megbeszéltünk, válaszolt az összes agyament kérdésemre, ami nagyon fontos.
Reggel bementünk a kórházba, átöltöztettek, aztán bekísértek a műtőbe. Halk zene szólt, felfeküdtem a műtőasztalra, az orvos lemosta az arcomat, de végig mondta, hogy mikor mit fog csinálni, kérdezte hogy vagyok, fáj e, érzek e valamit. Megkaptam az érzéstelenítőt, na ez egy picit kellemetlen volt, feszített, de fájni nem fájt. És már műtöttek is. Semmi fémes csikorgás, azt valahogy nem szeretem, mikor az eszközök csiszorognak, szememet már régen becsuktam, gondolatban egészen messze jártam. Szépen egyben kijött az anyajegyem, bekerült dobozba, és megy szövettanra. Ez ugye kötelező eljárás. Aztán jött a varrás, amiből csak finom rángatást éreztem. Kaptam tapaszokat, és mehettem is.
Hihetetlen, de már akkor annyira látványos volt a változás! Szimmetrikus lett az arcom, semmi dudor, kisimultam.
Kaptam tanácsokat:
-jegelés (hűtés), amit úgy oldottam meg, hogy egy marék fagyott borsót zacskóba tettem, egy rongyiba becsomagoltam, és rá az arcomra, amíg jólesik. Aztán levenni, újra rátenni. A lényeg a hűtés, nem a fagyasztás.
-ha fájna, bár nem szokott, bevehetek gyógyszert
-hajolni óvatosan, de aznap inkább ne, nehezet emelni még egy darabig biztosan tilos
-kerüljük az izzadást (ventilátor mindenhol)
-víz ne érje
-ha átvérezne a kötés, nyugodtan kicserélhetem (nem vérzett)
Délig még zsibbadt az arcom, aztán kellett egy gyógyszer, és a jegelés is, mert picit dagadt, húzódott. Azóta viszont egyáltalán nem fáj, néha még húzódik, főleg, ha lehajtom a fejem. Holnap megyünk átkötözésre, kedden  varrat kiszedésre. Nekem úgynevezett tovafutó varrataim vannak, tehát kívülről semmi nem látszik, két csomón kívül.
A kép műtét utáni ötödik napon készült:
 
Rettentően izgultam, még most is van bennem pici drukk, de az már a szövettan miatt, de minden rendben, érzem, tudom. Még akad néhány anyajegyem, sajnos genetikailag ilyen vagyok, (Anyum, Nagyim szintén) de minden gond nélkül megyek, és ami kétséges, vagy zavaró helyen van, azt le fogom vetetni.
Csak nem nyáron, hanem majd ősszel-télen. Most nagyon kell óvnom a naptól a bőrömet, mert az orvos mindent megtett, hogy tényleg csak picuri nyoma maradjon a beavatkozásnak, úgyhogy megfogadom a tanácsait:
-az arcomat 50-es faktorú naptejjel kell bekenni
-egy ideig nem lehet szaunába, szoláriumba menni
-nem használhatok alapozót sem (nyáron ez annyira nem gond)
K.-nak sem fájt a beavatkozás, remekül van, szépen tokostul, gyökerestül, mindenestül eltávolították a zsírgombócát. Neki szerdán kiszedik a varratait, és ezzel készen is van. 

Update: azóta voltunk mindketten kötözésen, szépen gyógyulnak a sebek, itthonra nem kell leragasztani, már érheti víz, szappan, napközben is, és este is be kell kenni körömvirág krémmel. Csak viszket!
Remélem, aki eddig félt, nem mert elmenni, megnézetni, levetetni az anyajegyeit, annak tudtam segíteni. Érdemes felkeresni egy jó bőrgyógyászt, és konzultálni vele. Ha bárkiben kérdés merülne fel, nyugodtan írjon, szívesen segítek.
Update: K.-nak már egy hete kivették a varratait, nekem akkor csak alul elvágták. Ma viszont megszabadultam tőle. Szövettani eredmény még nincs, friss fotót pedig mellékelek.
Fényvédőkrémmel kell kenegetnünk egész nyáron, más teendő nincs.
Szövettani eredmény 3 hét után jött meg. Minden rendben! 
Zs.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése