Az anyatejtől a tehéntejig

2013. március 26., kedd



Minden anya álma, hogy saját maga tudja táplálni kisgyermekét. Nekem ez Mazsola 5 hónapos koráig sikerült utána sajnos tápszerre kellett váltani. Persze ez sem ment egyszerűen, az elején a fele mindig visszajött, ezután írt fel a gyerekorvos egy antireflux elleni tápszert, amelyet a mai napig használunk. Mivel rövidesen betölti az 1 évét erősen foglalkoztat, hogy hogyan kell(ene) bevezetni a tehéntejet. Lassan ismerős lesz Önöknek, hogy megpróbálok minden oldalt megismerni az egyes problémáról, így tettem a tehéntej kapcsán is. Ami fogadott az megdöbbentő! Tehéntej: amit kicsi korunkban hallottunk: élet, erő, egészség. Manapság: legalább 3 éves korig kerülje a gyerek a tehéntejet, mert semmi szüksége nincs rá. Most akkor mi a helyzet?
A „tejpártiak” véleménye:
A tej tartalmaz sok kalciumot, foszfort, A-vitamint, magnéziumot, amelyek segítik a csontok, az erős és egészséges fogak kifejlődését. Ebben a korban ( kb. 1 éves)  amikorra a baba emésztőrendszere megerősödött, a tej biztosítja számára a szükséges fehérjéket a harmonikus fejődéséhez, ezáltal egész nap mozgékony és aktív tud lenni.
A tehéntej ellenzők:
Csecsemő és kisgyermekkorban a tehéntej nem biztosítja a megfelelő vasbevitelt, mivel a tehéntej vas tartalma alacsony, és nem hasznosul megfelelően. A vas felszívódását rontja a tehéntejben lévő kalcium nagy mennyisége. A vashiányos állapot nemcsak fáradékonyságot okoz, de a gyermek szellemi fejlődését is kedvezőtlenül befolyásolja.  A tehéntej nyomelem- és vitamin tartalma nem elegendő, a zsírban oldódó vitaminok, a B vitaminok, a jódtartalom nem felel meg az életkori szükségletnek. A tehéntej magas fehérje tartalma nemcsak gyermek-, de felnőttkorban is kövérség kialakulására hajlamosít. A tehéntej nem tartalmaz eleget az omega-3 és az omega-6 zsírsavakból, ami nélkülözhetetlen csecsemő- és gyermekkorban az agy és az idegrendszer fejlődéséhez, a hiányuk felnőttkorban növeli a szív és érrendszeri betegségek kockázatát.
És ha ez még nem lenne elegendő nézzük a tej kínálatot: zacskós, dobozos, ultra magas hőmérsékleten kezelt, hűtőben tárolandó és pár napon belül elfogyasztandó, vagy akár 8 hónapig is eltartható hűtés nélkül, közvetlenül a tenyésztőtől vásárolt tej, és még nem beszéltünk a tejitalokról, ízesített „valamikről”.
További kérdés forraljuk - e fel a tejet, vagy ne mivel egyesek szerint a forralással a maradék vitamin és ásványi anyag is kioldódik belőle. Ember legyen a talpán, aki ezen kiigazodik.
Egyik tábor mellett sem szeretnék állást foglalni, leginkább szerettem volna összefoglalni a köztudatban  jelen levő érveket és ellenérveket ebben a kérdésben, ami nem jelenti azt, hogy mindez megkönnyíti a döntést.
Viszont ha kedvük van, szívesen venném véleményüket a témában.
Várom Önöket legközelebb is!

T.SZ.ZS.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Közreműködők